A SÁTÁN a LELKÜNKET AKARJA!!!

“AZ ÁRULÁS ELLENÜNK EBBEN A PILLANATBAN IS FOLYAMATBAN VAN! HA CSUPÁN A LAKOSSÁG 20%-A ÁTLÁTJA ÉS ÉRTI A GONOSZ TERVET, MAJD ELDÖNTI, HOGY ELLENÁLL A TERV EGYES PONTJAINAK – AKKOR MEGBUKNAK! TEGYÉL, HOGY GYŐZZÖN AZ IGAZSÁG!! AZ EGYETLEN ESÉLY, HA MINÉL TÖBBEN TESZÜNK ÉS NEM CSAK SZURKOLUNK AZOKNAK, AKIK TESZIK”

KENNEDY IGAZSÁGA AKTUÁLISABB, MINT VALAHA!!!

KENNEDY IGAZSÁGA AKTUÁLISABB, MINT VALAHA!!!
KENNEDY IGAZSÁGA AKTUÁLISABB, MINT VALAHA!!!

SOHA NE KÉTELKEDJ MAGADBAN!!!

„Soha ne kételkedj abban, hogy egy mély gondolatokkal rendelkező, felelősségteljes kis csoport képes megváltoztatni a világot, hiszen ez az egyetlen módja a világ megváltoztatásának!” (Margaret Mead)

LUCIFER VÉGE

LUCIFER VÉGE
KIDURRANTJUK a GLOBALISTÁK ÖRDÖGI VILÁGÁT!!!

GLOBALISTÁK VÉGÓRÁI!!!

GLOBALISTÁK VÉGÓRÁI!!!
SZABADKŐMŰVESSÉG: GAME OVER.

JÉZUS ÉL és Ő a FÖLD KIRÁLYA!!!

"Akit Jézusként a keresztre feszítettek halott rézkígyó gyanánt, az nem egyéb a jelenleg is érvényben lévő jehovai fekete-mágiánál. Jézus „leszállt” a keresztről, ezért érthetetlen és fájdalmas, hogy milliárdnyi hívő még csak meg sem kérdezi, kérdőre sem vonja a teológusokat, miért a halott, kereszten csüngő Jézus a legnagyobb szimbóluma vallásuknak, ha a harmadik napon feltámadt? Legnagyobb keresztény ünnep a Húsvét, a Feltámadás ünnepe. Te érted, hogy ezzel hogy jön össze a felszegezett Jézus? Csakis úgy, hogy ott nem ő csüng, hanem a jehovai visszájára fordított homeopatikus terápia másolata, a halott kígyó."
 stop&no ORBÁN-TERROR aLTeRNaTíV-ViLáGoSSáG ALTÉR NAPÍWILÁG ŐSÉG

Emlékezzünk Marschalkó Lajos testamentumának soraira: „A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg.“

KAPD EL a VÉGREHAJTÓD!!! (https://www.facebook.com/groups/1515757258642205/posts/3052863861598196/)

JOGMOSLÉK csupán Magyarország Alaptörvénye, amivel a népet a kifosztásuk végett kordában tartják !!! Merthogy, ezt a kalaptörvényt az Országgyűlés az 1949. évi XX. Törvény 19. § (3) bekezdés a) pontja és 24. § (3) bekezdése alapján fogadta el. E szerint pedig, az 1949. évi XX. Törvény létező jogszabály, mert ha nem létezne, akkor ép elmével ez alapján semmit nem lehetne elfogadni. Ha pedig mindkettő hatályban van, akkor a kettő együttese úgy érvénytelen, mint a semmi, mert eleve értelmezhetetlen, kiszámíthatatlan, tisztességtelen, tehát jogellenes! Olyan joghelyzet, mint amikor a közúton egy jármű előtti jelzőlámpán egyidejűleg világít a piros, és a zöld. Ezt az EU se érti? Amikor e nyilvánvaló ellentmondás kapcsán olyanokkal egyezkedik a Magyarországnak járandókról, akik e jogmoslék bűnjel alapján senkit nem képviselhetnek, és a magyar emberek ügyeiben érdemben semmit nem intézhetnek. Merthogy, ezek egyikét sem fogadta el az a magyar nép, amely a közvagyon feletti kizárólagos hatalmát 1949-től még egyetlen visszahívható képviselőre se ruházta át. Politikai pártra pedig azért sem ruházhatta át, mert az 1949 évi XX törvénytervezet semmilyen pártot nem jelöl meg semmilyen néptulajdon, vagy népakarat képviselete tekintetében. Mindezek miatt, egyértelmű, hogy e jogmoslékra alapított minden "jogszabály, ítélet, és minden más döntés" úgy érvénytelen ebben a zsarnoki uralomban, mint ami jogszerűen eleve nem létezik? Minthogy ugyanez a kalaptörvény tartalmazza az alábbiakat is: "Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét." Ami nem más, mint az 1949 évi XX törvény. Amelyekre hivatkoznak az ezeket értelmezni nem képes bírósági, közigazgatási "szakemberek" amikor szándékos kár, és hátrány okozása végett ítélik el a tisztességeseket és a megtévesztetteket. HOL VANNAK a "JOGTUDÓSOK"? SEHOL?!

Népszerű bejegyzések

Nem nekünk kell kiszállnunk a rendszerből, hanem a rendszernek kell kiszállnia belőlünk!!!

Népszerű bejegyzések



ÖRDÖGI MEGMARADNI a TÉVEDÉSBEN!!!

"Errare humanum est, sed in errare perseverare diabolicum", "Tévedni emberi dolog, de a tévedésben megmaradni ördögi".

VOLTAIRE IGAZSÁGA!!!

Voltaire: „ahhoz, hogy tudd, ki uralkodik feletted, figyeld meg, kit nem szabad kritizálnod!!!"



stop&no ORBÁN-TERROR aLTeRNaTíV-ViLáGoSSáG ALTÉR NAPÍWILÁG ŐSÉG

Emlékezzünk Marschalkó Lajos testamentumának soraira: „A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg.“


stop&no ORBÁN-TERROR aLTeRNaTíV-ViLáGoSSáG ALTÉR NAPÍWILÁG ŐSÉG

Emlékezzünk Marschalkó Lajos testamentumának soraira: „A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg.“




ÍZIG...VÉRIG!!!

Kezdetben létezett egy SZELLEM, a LÉLEK és az ERŐ. A nagy „EGY”-ben élt a MINDEN felett. Leírhatatlan, kifejezhetetlen és elérhetetlen hatalmasságnak hittük. Neve:ÍZ…(V)ÍZ Így lett nekünk a kezdet kezdete: (V)ÍZ-TEN.



ÉBREDJ NEO=NŐ, HOGY ANYA LEHESS!!!

"A GOMBóc=GÖMBöc MINDIG BUROK=BIRKA=BURKA=BÖRKE=BÁRKA és a MAG (mint élő energia!!!) VÉDELMEZŐJE!!! SOHA NEM ÉLETTÉR; - HANEM AZ ÉLET „TESTŐRE”!!! MI EMBEREK= ÉN PÁROK (FÉLj és FÉLeség!!!) EGY VÉDŐ BUBORÉKBAN LÉTEZÜNK ISTENI FENNHATÓSÁG (TEREMBURA!!!) ALATT!!! A NASA=SA(T)AN AZ ISTENI VILÁGKÉP TORZÍTÁSÁRA LÉTRE HOZOTT SZERVEZET DÚVAD=DÁVID=FENEVAD PARANCSNOKSÁGA ALATT!!! KERESS ÉS KUTASS, HOGY SZEMFÉNY VESZTETT ÉLETED ÚJRA BEVILLANTHASD SAJÁT MAGodtól!!! NE HAGYD MAGAD TOVÁBBRA is ÁTVERNI az ÉGBOLT VETÍTŐK(TESLA TALÁLMÁNYA!!!) és TUDATMÓDOSÍTÓ VATIKÁN PERVERZ SZÖRNYETEGEINEK SVINDLIJEI ÁLTAL!!! ÉBREDJ NEO=NŐ, HOGY ANYA LEHESS!!!" - PáLoS TReND -

stop&no ORBÁN-TERROR aLTeRNaTíV-ViLáGoSSáG ALTÉR NAPÍWILÁG ŐSÉG

Emlékezzünk Marschalkó Lajos testamentumának soraira: „A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg.“








stop&no ORBÁN-TERROR aLTeRNaTíV-ViLáGoSSáG ALTÉR NAPÍWILÁG ŐSÉG

Emlékezzünk Marschalkó Lajos testamentumának soraira: „A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg.“

Népszerű bejegyzések

stop&no ORBÁN-TERROR aLTeRNaTíV-ViLáGoSSáG ALTÉR NAPÍWILÁG ŐSÉG

Emlékezzünk Marschalkó Lajos testamentumának soraira: „A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg.“


A SÁTÁN NÉPE a ZSIDÓSÁG!!!...- akik OLTÁSOKKAL AKARJÁK FENNTARTANI HATALMUKAT az EMBEREK FELETT!!!

“NEM A VAKCINÁT HOZTÁK LÉTRE EGY VÍRUS ELLEN, HANEM A VÍRUST HOZTÁK LÉTRE A VAKCINÁKÉRT … NINCS MÁS LEHETŐSÉGÜNK, MINT AZ ELLENÁLLÁS. AKKOR BUKNAK MEG, AMIKOR MÁR NAGYON SOKAN ELLENÁLLUNK.”

OLTÁS MINDHALÁLIG!!!

Tudtad, hogy a cionista zsidó Bill Gates mellett Te is a GAVI (Globális Szövetség a Vakcinákért és Immunizációért) egyik társfinanszírozója vagy, ha felvetted és/vagy fel vetették veled a mély állam gnómjai az ún. mRNA PFIZER féle covid elleni oltást!? Anélkül, hogy erről bárki valaha is megkérdezett volna!? RETTENETES, DE TE NEM NEM BEOLTVA VAGY VALÓJÁBAN...- HANEM AKTIVÁLVA!!! mRNS OLTÁS MINDHALÁLIG MIELŐBB?! A leghatározottabban elleneznünk kell, hogy a felnőtt- és gyermekkorban mesterséges immunizálási céllal beadott, hagyományos úton előállított oltásokat kísérleti fázisban lévő mRNS-technológiával előállított oltásokra cseréljék le! Állatkísérletekből tudjuk ugyanis, hogy az mRNS-vakcina átprogramozza az immunrendszert, és ez átadódhat az utódoknak is! Ha már megtévesztve vagy akaratunk ellenére belekényszerítettek minket e globális emberkísérletbe, akkor legalább végezzük el azt szakszerűen, várjuk meg a hatás kifejlődését, és függesszük fel minden jelenlegi és tervezett mRNS-alapú oltás beadását a kísérlet végéig, legalább 25 évig! A Mi Hazánk Mozgalom az egyetlen párt, amely nem kér az oltásbizniszből, hanem szigorúan tudományos, objektív módon kezeli a kérdést! - áll Szabadi István országgyűlési képviselő videójában. https://www.youtube.com/watch?v=a2yi3OD3Zqg&feature=youtu.be

stop&no ORBÁN-TERROR aLTeRNaTíV-ViLáGoSSáG ALTÉR NAPÍWILÁG ŐSÉG

Emlékezzünk Marschalkó Lajos testamentumának soraira: „A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg.“



stop&no ORBÁN-TERROR aLTeRNaTíV-ViLáGoSSáG ALTÉR NAPÍWILÁG ŐSÉG

Emlékezzünk Marschalkó Lajos testamentumának soraira: „A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg.“


stop&no ORBÁN-TERROR aLTeRNaTíV-ViLáGoSSáG ALTÉR NAPÍWILÁG ŐSÉG

Emlékezzünk Marschalkó Lajos testamentumának soraira: „A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg.“


stop&no ORBÁN-TERROR aLTeRNaTíV-ViLáGoSSáG ALTÉR NAPÍWILÁG ŐSÉG

Emlékezzünk Marschalkó Lajos testamentumának soraira: „A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg.“


stop&no ORBÁN-TERROR aLTeRNaTíV-ViLáGoSSáG ALTÉR NAPÍWILÁG ŐSÉG

Emlékezzünk Marschalkó Lajos testamentumának soraira: „A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg.“

Címkék

stop&no ORBÁN-TERROR aLTeRNaTíV-ViLáGoSSáG ALTÉR NAPÍWILÁG ŐSÉG

Emlékezzünk Marschalkó Lajos testamentumának soraira: „A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg.“


stop&no ORBÁN-TERROR aLTeRNaTíV-ViLáGoSSáG ALTÉR NAPÍWILÁG ŐSÉG

Emlékezzünk Marschalkó Lajos testamentumának soraira: „A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg.“


stop&no ORBÁN-TERROR aLTeRNaTíV-ViLáGoSSáG ALTÉR NAPÍWILÁG ŐSÉG

Emlékezzünk Marschalkó Lajos testamentumának soraira: „A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg.“


stop&no ORBÁN-TERROR aLTeRNaTíV-ViLáGoSSáG ALTÉR NAPÍWILÁG ŐSÉG

Emlékezzünk Marschalkó Lajos testamentumának soraira: „A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg.“



AMIKOR ELDŐL MAJD A DOMINÓD...- AKTIVÁLÓDIK a TOBOZMIRIGYED is!!!

" Ha van olyan információ az életedben ami nagyon érdekel – lehet ez bármi – és ha utánajársz a dolognak, akkor rövid időn belül megtalálod, a benne lévő egetrengető hazugságot. És azután eldől az első Dominód, és egyik információ szüli majd a másikat. Az lesz majd a Te utad, amin végig fogsz menni! Ha megérkeztél akkor szólj! " – Madie Seven

stop&no ORBÁN-TERROR aLTeRNaTíV-ViLáGoSSáG ALTÉR NAPÍWILÁG ŐSÉG

Emlékezzünk Marschalkó Lajos testamentumának soraira: „A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg.“



FEDEZD FEL TE(N) MAG-AD: KEREK E VILÁGUNKBAN!!!

Minden tengerész és pilóta tisztában van vele. Csak van 1 ún. titoktartási kötelezettségük a háttérhatalom prominensei felé‼️‼️‼️😭 Amúgy használd nyugodtan a csatolmányom "földgörbület" számlálóját és teszteld le Te magad, hogy valóban úgy van-e odakint a természetben (és ne csak hőzöngj, mint a halszemű agy-mosott istentelen álomgyilkosok!!!). Igenis vedd a fáradságot és fedezd fel Isten teremtette Kerek E Világunkat a NASA =SA(T)AN bolyongó hólyagjai helyett!!!️‼️🤣












USRAHELL MEGINT a TERRORISTA ZSIDÓKAT VÉDI!!!

USRAHELL MEGINT a TERRORISTA ZSIDÓKAT VÉDI és FEDEZI, AKIK CÉLZOTT LÖVÉSSEL VÉGEZTÉK KI a VILÁGHÍRES PALESZTIN TÉNYFELTÁRÓ ÚJSÁGÍRÓNŐT, SHIRÍN ABU AKLÁT!!! A megfélemlített független szakértők által elvégzett részletes kriminalisztikai vizsgálatnak nem sikerült egyértelműen megállapítania annak a lövésnek az eredetét, amely végzett Shirín Abu Aklával, az al-Dzsazíra világhírű palesztin riporternőjével - közölte USRAHELL cionista megszállás alatt senyvedő külügyminisztériuma.


MAJKA és ORBÁN, MINT COVID- TERRORISTÁK és EZEN EGYEDEK TÁMOGATÓI BŰNRÉSZESEK MAGYARORSZÁG ELZSIDÓSÍTÁSÁBAN!!!

ÚJ ISRAHELL MEGTEREMTÉSÉBEN a FOGYATÉKOS NARANCSOS MAJKA,
GYŐZIKE, NAGY FERÓ és OL(D)STEIN=ORSÓS=ORBÁN COVID- TERRORISTA PROPAGANDISTÁK ÉPPEN ÚGY ÖNKÉNT TENGERNYI PÉNZÉRT VESZNEK RÉSZT, AHOGYAN a ROTHSCHILD PROSTITUÁLT NEW=JEW=NOVÁK KATALIN PEDOFIL VÉRMÉRGEZŐKET MENT FEL MÁRIA ORSZÁGÁBAN 2024-ben!!!...- 1 CSALÁDBARÁT ZSIDESZ RÉMURALMA ALATT!!! ?! div class="separator" style="clear: both;">

H. NANCY KIVÉGEZTETÉSÉBE a KÉT FIDE'SS' VÉGLÉNYNEK BELE KELL DÖGLENI!!!

HORVÁTH NANCY és az EMBERI SZEM SZÁMÁRA LÁTHATATLAN VILÁG IGAZSÁGOSZTÓ SZELLEMEI FELFEDIK és NEVÜKÖN NEVEZIK az ORBÁN-REZSIM GYILKOS HATALOMITTASAIT!!!...- és ATOMJAIRA BOMLASZTJÁK a ZSIDESZ-MAFFIÁT ORBÁNOSTUL, (D)ROGÁNOSTUL, PINTÉRESTÜL, LÁZÁROSTUL és mindenféléstül... A VISSZASZÁMLÁLÁS MEGKEZDŐDÖTT.
A Schadl-Völner-ügy bírósági tárgyalásán az ötödrendű vádlott remegő kézzel olvasta fel vallomását, és részben beismerte bűnösségét. Vallomásaiban az is szerepel, hogy „Rogán Antal ki akarja túrni helyéről Szijjártó Pétert, és kompromittáló anyagokat is beszereztek róla.” Szóba került az is, hogy „Schadl intézte a Borkai Zsolt korábbi győri polgármesterről készült szexvideó ügyét.”
JOGMOSLÉK csupán Magyarország Alaptörvénye, amivel a népet a kifosztásuk végett kordában tartják??? Merthogy, ezt a kalaptörvényt az Országgyűlés az 1949. évi XX. Törvény 19. § (3) bekezdés a) pontja és 24. § (3) bekezdése alapján fogadta el. E szerint pedig, az 1949. évi XX. Törvény létező jogszabály, mert ha nem létezne, akkor ép elmével ez alapján semmit nem lehetne elfogadni. Ha pedig mindkettő hatályban van, akkor a kettő együttese úgy érvénytelen, mint a semmi, mert eleve értelmezhetetlen, kiszámíthatatlan, tisztességtelen, tehát jogellenes! Olyan joghelyzet, mint amikor a közúton egy jármű előtti jelzőlámpán egyidejűleg világít a piros, és a zöld. Ezt az EU se érti? Amikor e nyilvánvaló ellentmondás kapcsán olyanokkal egyezkedik a Magyarországnak járandókról, akik e jogmoslék bűnjel alapján senkit nem képviselhetnek, és a magyar emberek ügyeiben érdemben semmit nem intézhetnek. Merthogy, ezek egyikét sem fogadta el az a magyar nép, amely a közvagyon feletti kizárólagos hatalmát 1949-től még egyetlen visszahívható képviselőre se ruházta át. Politikai pártra pedig azért sem ruházhatta át, mert az 1949 évi XX törvénytervezet semmilyen pártot nem jelöl meg semmilyen néptulajdon, vagy népakarat képviselete tekintetében. Mindezek miatt, egyértelmű, hogy e jogmoslékra alapított minden "jogszabály, ítélet, és minden más döntés" úgy érvénytelen ebben a zsarnoki uralomban, mint ami jogszerűen eleve nem létezik? Minthogy ugyanez a kalaptörvény tartalmazza az alábbiakat is: "Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét." Ami nem más, mint az 1949 évi XX törvény. Amelyekre hivatkoznak az ezeket értelmezni nem képes bírósági, közigazgatási "szakemberek" amikor szándékos kár, és hátrány okozása végett ítélik el a tisztességeseket és a megtévesztetteket. HOL VANNAK a "JOGTUDÓSOK"? SEHOL?!
ORSÓS, ha VALÓBAN 1 IGAZ MAGYAR MINISZTERELNÖK LENNE és NEM 1 CION-BOLSEVIK ÜGYNÖK, AKI új ISRAHELLT CSINÁLT MÁRIA ORSZÁGÁBÓL!!!...- AKKOR EKKÉPPEN HANGOZNÉK LELKESÍTŐ BESZÉDE… https://www.vilaghelyzete.com/2021/06/a-rothschild-csalad-tortenete-akik.html
„…a hazánkba fékevesztett tempóban özönlő cionista zsidók immár nemzetünk első számú élősködőivé és a legaljasabb belső ellenségekké léptek elő úgy, hogy Magyarországon a hivatalosan nyilvántartott 13 nemzeti kisebbség (cigányok – németek – szlovákok – horvátok – románok – ukránok – ruszinok – szerbek – szlovének – lengyelek – görögök – bolgárok – örmények) között nem is szerepelnek!!!
Innentől fogva a mindenkori magyarországi kormányoknak elsődleges célja az kell, hogy legyen, hogy a magyar érzelmű és öntudatú emberek védelmét maximálisan garantálja; - a nemzettudatot aláaknázó a magyar szentségeket folyton becsmérlő és köpködő a közös örömre, tehervállalásra, együttélésre és rendre képtelen gyermekgyilkos Júdás fajjal szemben!!!
Magyarország nemzetvédelmi stratégiájának célja, hogy az egyre manipuláltabb, apartheid izraelita, gyarmatosító világban a jövőben is a biztonság és a nyugalom országa maradjon minden magyar polgára számára (fogalmaz/na OVi a napjainkban még minden irányból Rothschild csicska országveszejtő helytartó!!!).
Apostoli Magyar Királyságunk alkotmányának szellemében újfent nyilvánvalóvá tesszük: a magyarországi zsidók közössége csakis akkor számíthat Magyarország kormányának tiszteletére, barátságára, védelmére, ha bocsánatot kérnek a többségi magyar társadalom állampolgáraitól a 78 éve szűnni nem akaró szemita agresszivitás, lelki terror és szemtelen térhódítás miatt" – buzdította a magyarokat Orbán Viktor, hozzátéve: a huszadik század történelmi viharai és erkölcsi megrendülése után is a MIND-ÖRÖK APOSTOLI MAGYAR KIRÁLYSÁG ISTENI LÉTE garantálja, hogy a magyarországi zsidóság soha se használhassa ki újból és túrhassa ki tősgyökeres és hon-visszaszerző őseink leszármazottainak magyarjait saját hazájukból!!!”
TEDD és TUDD az IGAZSÁGOT!!! ..."addig még az oroszlán nem tanul meg írni, addig minden történet a vadászt dicsőíti " . „Három percig bírod levegő nélkül, három napig víz nélkül, három hétig élelem nélkül és három hónapig szeretet nélkül.” https://megoldas2013.blog.hu/2013/11/24/az_ember_vagyontargy_lett

ORB(D)ROGÁNÉK CÉLJA a MAGYARSÁG KIIRTÁSA!!!

NA, ELÉG EGYÉRTELMŰ MÁR... MAGYARUL a FELCSÚTI “NAGYONHUMÁNUS” az EBRD diktátum (2015. 02. 09.) aláírása óta 1 IDEGEN HATALOM BÁBJA!!!…- vagyis az első számú NEMZETI KOCKÁZAT és BELSŐ KÖZELLENSÉG!!!…- MIVEL NEM MAGYARORSZÁG ÉRDEKÉBEN ELJÁRÓ MINISZTERELNÖK!!!… – hanem a mély-állam hazaáruló rabszolgája!!! ...hogy ORBÁNIÁBAN a MAGYAR LAKOSSÁG KIIRTÁSÁRA TÖREKEDNEK a NEMZETÁRULÓ WHO-s ROTHSCHILD CSICSKÁK, HOGY új ISRAHELL-t KREÁLJANAK a JÓ ISTEN ORSZÁGÁBÓL?!...- vagy CSAK TÉNYLEG a BLANKOLT VÉGTAGOK UTÁN ÉBREDNEK MAJD az AGYALÁGYULT KARIKÓ MÉRGÉT is MAGUKBA OLTÓ "PÁRTATLAN" ZOMBIK?!🤢🤮🤑☠️ "Az Orbán-maffia kezdi eltüntetni a COVID-bizonyítékokat, kimenteni embereit, ennek lehet az egyik epizódja a magyarországi kórház igazgatók tömeges "kirúgása"- A mórok megtették, a mórok mehetnek?"
Megkezdődött a különutas orvosok és intézmények felszámolása. Készítik elő a terepet a WHO diktatúra levezénylésére. Jó lesz természetgyógyászokat addigra mindenkinek begyűjteni, ha nem akar kötelező lélegeztető-protokollt magának és családjának...

FELJELENTETTÉK a BÉLPOKLOS COVID- TERRORISTÁT és AGITÁLÓ OLIGARCHÁIT!!!

KÉNYSZERES, ZAVART, GUSZTUSTALAN PSZICHOPATA!!!...- és ETTŐL a BARNA VARÁNUSZTÓL FÉLNEK a ZSIDESZESEK s RETTEGNEK a KISEMMIZETT DEVIZÁSOK?! Szánalom a köbön ez a felcsúti hólyag, ahogy vicceskedni próbál és „vidékinek” titulálja az amúgy jellemzően tömeges létszámban előforduló városi rókákat!!! Az ORBÁN-REZSIM HÁBORÚJA a MAGYAR LAKOSSÁG ELLEN VALÓSÁGOSABB és KEGYETLENEBB, MINT az ELMÚLT 33 ÉV CIONISTA GYARMATOSÍTÁSA ÖSSZESEN!!! A SZŰZANYAFÖLD MÉRGEZŐ CIGÁNYÚTON JÁRÓ ORBÁNT és TETVES OLIGARCHÁIT EL KELL SZÁMOLTATNI és FEGYHÁZBA ZÁRATNI MINDAHÁNYUKAT HAZAÁRULÁSÉRT!!! MAGYARORSZÁG és a MAGYAR CSALÁDOK EGÉSZSÉGES LÉTHEZ VALÓ ISTENI JOGA a TÉT!!! ELÉG ORRBAVÁGÓ MÁR, HOGY a FELCSÚTI VADKAN és a BANKÁR KASZT GYILKOSAI az ÉLETÜNKRE TÖRTEK?!...- VAGY MÉG VÁRUNK KICSIT a KIVÉREZTETÉSÜNKIG?! Ami viszont bizonyosnak tűnik, hogy megszűnt még a látszata is annak, hogy működik bármilyen "jog" Orbániában=Magyarmaton. Napkeleten egyszerűen likvidálják, aki nem tetszik, nem odavaló, korrupt...- nehogy kiköhögje vagy lefirkantsa, hogy akik kinyírják, azoknak lopott, azokkal együtt csalt...és gyilkolt „mindhalálig”!!! A felcsúti dögkút bélpoklosa állítólag mostanság többet szuszog (mint kéne!!!) amiatt...-, hogy a maga köré édesgetett szabadkőműves ferde hajlamú halál brigádot, hogyan s miből etesse még?…- "demokratikus" maffiarendszerben, amit hol zsidrákoknak, főispános trottyosoknak, turáni krinolin csatároknak skiccelnek nem csak tűzfalakra a „hóttostoba” szavazóik számára… Éljen a Háború, halál a Békére!!! „Likasszák már az égben fönt a rostát s a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok. És lészen csillagfordulás megint és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia s ki mint vetett, azonképpen arat. Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad.” -Wass A.-
ORBÁN NYOMORTANYÁT CSINÁLT MAGYARORSZÁGBÓL!!!
Ez mindenkit érint.
Benyújtotta az Orbán-kormány a 2024-es adócsomagot, amelynek nyomán megnő az üzemanyagok és az energia jövedéki adója. Indoklásuk szerint az Európai Unió kötelezettségszegési eljárását kockáztatnák, ha az értéket az közösség által meghatározott szintnél alacsonyabban állapítanák meg. A döntés nyomán a benzin jövedéki adója literenként 120 forintról 152,55 forintra nő – amennyiben a kőolaj hordónkénti, világpiaci ára 50 dollárnál magasabb. Ha a kőolaj világpiaci ára nem haladja meg a hordónkénti 50 dollárt, akkor 125 forintról 157,66 forintra nő az adó. A petróleum jövedéki adója a hordónkénti 50 dolláros világpiaci ár felett 124,2 forintról 152,55 forintra nő. Az 50 dolláros hordónkénti ár alatt 129,2-ről 157,55 forintra emelkedik a jövedéki adó. Ezenfelül a gázolaj esetében is lesz változás: 50 dolláros világpiaci ár fölött 110,35-ről 142,9 forintra, 50 dolláros világpiaci ár alatt pedig 120,35 forintról 152,9 forintra nő az érték. Továbbá ha üzemanyagként kínálnak egy terméket, akkor kilónként 116 ezer forint marad a jövedéki adó. Amennyiben azonban fűtőolajra tüzelőként, fűtőanyagként értékesítenek, akkor a kilónkénti 4,655 forint 5,375-re emelkedik. Az LPG jövedéki adója közúti járművek üzemanyagaként nem változik – marad 95,6 forint/kg –, azonban motorikus célra 12,725 forintról 14,685 forintra emelkedik. A földgáz ára közúti járművek üzemanyagaként köbméterenként 32 forintra emelkedik 28 forintról. A villany jövedéki adója kilowattóránként 0,3038-ról 0,4392 forintra nő. A villamos energia jövedéki adója megawattóránként 310,5 forintról 358,5 forintra emelkedik, a széné pedig 2,516-ról 2,905-re nő.
https://fuggetlennemzet.hu/reszletek.php?id=55875 Puzsér: Orbán Viktor lenyúlta Magyarországot!!! Az iskolás gyerekek szüleinek jött meglepő üzenet arról, hogy vásároljanak állampapírt. Ez vajon egy kétségbeesett próbálkozás lehetett? Erről is szó volt a Spirit FM Önkényes mérvadó című műsorában. A KRÉTA-ban buzdítják a szülőket magyar állampapír vásárlására. A tanév vége előtt szűk két nappal kaptak a szokásostól eltérő értesítést a szülők az e-naplóban az Államadósság Kezelő Központtól – számolt be a Telex olvasói beszámoló alapján. Az üzenetben azt írják: „Tisztelt Szülők! Minden ballagást/tanévzárót nagy készülődés előz meg, hiszen szeretnénk maradandót ajándékozni gyermekeinknek. Erre kiváló megoldás lehet a MAGYAR ÁLLAMPAPÍR”. A felhívás szerint a ballagásra ajándékba kapott pénzt is érdemes állampapírba fektetni, amivel a szülők magukat és gyermeküket is meglephetik. “Az 1000 éves magyar állam ezen a színvonalon árulja magát” - fűzte hozzá a történethez Puzsér Róbert publicista a Spirit FM Önkényes mérvadó című műsorában. “Kvázi az államkötvényeken keresztül szálljunk be Orbán Viktor vállalkozásába”, tette hozzá. “Orbán Viktor lenyúlta Magyarországot, lenyúlta a magyar államot, lenyúlta a magyar nemzettudatot” - sorolta a publicista. Ez az üzenet “egy kétségbeesett próbálkozás, hogy valahogy az államháztartáson tátongó gigantikus méretű lyukat azt valahogyan betömködjék” - mondta el Magyar Dávid a véleményét. Hozzátette, hogy neki elveszett minden bizalma, nem venne állampapírt. "Mi vagyunk Orbán Viktor kockázati tartaléka" - fejtegette tovább Puzsér Róbert. "Ha nem tudnám, hogy ez a nemzeti oldal, azt gondolnám, hogy ezek gátlástalan, szélhámos gazemberek" - fogalmazott Puzsér.
https://www.youtube.com/watch?v=mTGSHadGUyo

JÉZUS KRISZTUS=KÖROSZTÁSú JELZÉS és PETŐFI SÁNDOR=SZÉCHENYI SÁNDOR!!!

Zelnik József: Petőfi utolsó pohara Barguzinban!!! (Lakihegyi Kardos Lajosnak) Apám, beteljesedett! A neveden fognak eltemetni. Sohase találnak meg a magyarok itt, távol Ázsiában. Nem is keresnek, nem mernek keresni. Nekik a mártír költő, a magyar szabadság csodafiúszarvasa kell. Nem egy rab Szibériából, aki utolsó versében már nem szabadságot, hanem nemzethalált ígért, szörnyű időt, melyben: Talán az ég Megesküvék, Hogy a magyart kiirtja... Most itt ülök száműzötten, minden magyaroktól távol. Nem tart számon senki, csak az Ohrana, a Harmadik Ügyosztály. Milyen kabalisztikus száma a hármas a politikai titkos rendőrségeknek. Mintha mégiscsak lenne a könnyen magyarázható emberi történések mögött egy titkos szimbolikus vérvonal, amely rejtett hatalmi boszorkánykonyhákból ered, ahol él egy lány: két béka ül a szemén, Nyúzott patkány van az orrának helyén, Hosszú férgekből vannak fürtjei, S őt félkígyó-félember öleli... És itt van a hetes szám, ez az itt eltöltött hét év. Hétszázhetvenhét esztendő telt el azóta, hogy véget ért a halál nagy lakomája, S kit el nem költe: mint rab vesztegel. Mint én itt, mióta idehozott az Ohrana, s az a túlképzett cinikus tiszt nyűvi életemet. De érzem már, vége a játéknak. A krími háború befejeződött, Oroszország belerokkant. Rám nincs már szükség, sőt, kínos vagyok. Az oroszok a múlt hónapban amnesztiát hirdettek Lengyelországban. Béccsel barátkoznak, nem úgy, mint mikor három évvel ezelőtt Schwarzenberg kijelenté, hogy Ausztria Oroszország iránti hálátlanságával bámulatba fogja ejteni a világot. Akkor az Ohrana felkészült rá, hogy hazaküld Pestre. Mielőtt leállították az akciót, majdnem öngyilkos lettem. Én, a halhatatlan lélek, aki Rómában Cassius valék, Helvéciában Tell Vilmos, Párizsban Desmoulins Kamill, Magyarországon Petőfi Sándor... én nem lehetek muszka spion. Méghogy muszka spion, még Petőfi Sándor se lehetek többet, pedig minden éjszaka álmomban ilyen levelet írok haza: Hogyan vagytok kedves imádott lelkeim? Ha én hallhatnék valamit felőletek!... Csókolom a lelketeket és szíveteket miljomszor, számtalanszor... Ejh, önts bort, fiú, s húzzad el azt nekem, mert te tudod csak olyan szépen húzni, mint a széki prímások, hogy: Temetésre szól az ének Temetőbe kit kísérnek Akárki! már nem földi rab Nálam százszorta boldogabb. Hanyadik már a pohár fiú? Persze te néma vagy. Talán azért tudsz ilyen magyarul muzsikálni. Ősöd, sámán szépapád elrejtve itt fekszik a temetőben. Itt borul hamarost a hant rám is. Micsoda temetői társaság leszünk mi itt. A szabadkőműves dekábrista Küchelbecker, az öreg ortodox zsidó, aki úgy őrizte meg sértetlenül szívében Jahvét, hogy közben a vozdichanzik, a sóhajtozók szektájában rejtőzködött, és az öreg sámán, akinek a szellemek már többszáz évvel ezelőtt megszámlálták a csontjait. Olyan ez a temető itt kicsiben, mint Magyarország. Van-e még egy ország ennyi kibogozhatatlan furcsasággal? Mióta itt élek, csak ezen forog az eszem kereke. És azt is kezdem látni, hogy ez a nép a rejtélyeiből él, mint a zsidóság. A templomot nem tudja felépíteni, mert az annyira kihívó, annyira fényes lenne, hogy megirigyelnék még a csillagok is. Így hát szimbólumokat épít, gyémánt pontossággal csiszolt rejtelmes képkatedrálisokat, melyeket csak elorozni lehet, mert lepattan róluk a gúny, megbicsaklik rajtuk a közöny. Petőfi, aki voltam - jó sorsom megadta, lehettem egykor, s most már mindörökre -, szimbólum. Ezért nekem nincs utam élve haza. Különben is Költő vagyok, költőileg kell Végigrohannom az életúton! Aminek rejtve kell maradni, maradjon rejtve. Mint rejtve van Krisztus szkíta arca. Attila Keletet és Nyugatot összeforrasztó heroikus vágya. Erdély különleges státusza Kelet és Nyugat között. A magyar élet Szent Koronába rejtett kozmikus összefüggései... Nem is sorolom, mert belevakul az agyam ebbe a lehetséges lehetetlen másik történelembe. Egy nép, amely azt sejti, hogy valódi történelme mellett él, hogy egy másik történelmet hazudnak neki folyamatosan, nem nyugodhat meg. Csacskaság tőle téglát téglára rakó mindennapi módszeres építkezést elvárni. Ő a csodavárás népe. Veszélyes helyzet, mert a hosszú csodavárásban kimúlik belőle a csoda felismerésének készsége. S ha el is jő, nem ismeri fel a csodát, mint a szabadszállási magyarság. De hess, Szabadszállás, ne gondoljak rád. Nem a képviselői vereségem fáj benne, hanem az, hogy mégis Arany Jankónak volt igaza. Mi már Csóri vajda népe vagyunk. Nem érti itt már senki, hogy mit akarnak ámokfutó literátusok. Azok meg csak újra, meg újra jönnek. Küldetéses vékony ajkak ostorozzák a népet, hogy nem kell nekik a szabadság, az igaz magyarság. S nem kell nekik illuminátus műhelyekben kiagyalt szép új világ sem. Tölts, fiú, nincs itt szabadulás. Játszd el azt a nótát, hogy: Szőke asszony, szőke asszony Fehér hattyú, fehér hattyú Sorsod olyan fekete, Mint a holló, mint a holló. Hét éve már, hogy nem szedem az üde gyógyító-tisztító virágokat a nyelv mezejéről, nem írok verset, nem izgat a világ misztériumainak grammatikája, a költészet. Álmatlan éjszakákon semmi más nem foglalkoztat, mint hogy megértsem, mi a magyar történelem rémülete. Ez a kérdés monomániásan elhatalmasodott rajtam, annyira, hogy már ez a farbarúgott életem sem érdekel. Most itt ülök ezzel a néma zenésszel, egy flaska borral, Gyertyám pislog komorhomályosan. El kell végeznem a számvetést, mert kezdem érteni a dolgokat. Bár félek, ez a halál legbiztosabb előjele. Láttam mindent, amit kellett és nem kellett: Láttam biborban a bűn hőseit. Láttam kiszáradt sárga arcokat. Láttam veszendő dúlt országokat, köztük hazámat. Rájöttem, milyen vétkesek voltunk, mikor fölkészületlenül csak úgy belesodródtunk népek sorsát eldöntő változásokba. De A föld működését Csillagtáborból őrszemekkel néző Isten a tanúm, nem igazán volt hírünk a világot mozgató erők céljairól. Persze ez nem mentség. Aki oly beképzelt, hogy azt hiszi, történelmet csinál, az próbáljon tájékozódni. Nemcsak egyből talpra magyar, hanem figyelj magyar, vigyázz magyar, csak utána talpra magyar. Nem mehet tovább az a taktika, hogy vagy dacolunk az egész világgal, vagy paktumokat kötünk stratégiai tervezés nélkül úgy, hogy az alku ára a magyarság lényegéből egy szelet föladása. Sorstársam, Küchelbecker, a szabadkőműves dekabrista sok mindent érthetővé tett számomra, mikor illuminátus szempontok szerint elemezte az európai forradalmakat. Lelkesen ecsetelte a szép új világrendet, amit létre kell hozni a világszabadság és egyenlőség jegyében. Lerombolva mindent, ami elavult: a hagyományokat, a nemzeti kereteket, a katolikus vallást. Igen, ezt a sok régi kacatot, amelyet otthon fiatalon elítéltem én is. Küchelbecker leginkább Metternichet - csak így nevezte: a gőgös majom - szidta, hogy az 1789-es forradalom második lépcsőjét, az 1820-as kibontakozását fanatikus tehetségével húsz évig megakadályozta, és ezzel megmentette az európai monarchiákat. De 1848-ban majdnem sikerült, Alexander Petrovics, s ebben neked is nagy részed volt, mondta. Majd így csodálkozott: Te miért nem léptél közénk, felvilágosultak közé? Kossuth is testvérünk volt. Tudod, Alexander, zseniális nép vagytok ti, igazi haladó nemzet, mindig melléálltok legjobb testvéreinknek. Vitáinkat hallgatva néha az öreg zsidó, a vizdichanzi szektás közbeszólt imígyen: A kimondhatatlan nevűvel kerül szembe az, aki fölrobbantja a kialakult értékrendszereket. Eleinte nagyon meglepett ez a reakció. Ha ezt végiggondolom, akkor Európa hosszú távú érdekei és értékei megőrzéséért Metternich többet tett, mint én, sőt agyrém, de én balek, sőt médium voltam. Ekkor jöttem rá, hogy mindent újra kell értelmezni egy mélyebb magyarság-és egy bölcsebb világkép jegyében, mert különben szörnyen megkorbácsol bennünket és a világot a gonosz. Beljebb kell hatolnunk a jövőbe, mint ő teszi. És ez csak a múlt tisztázásán keresztül lehetséges. Amíg ez meg nem történik, addig tart a magyar szellem teljes bénultsága. De mit tudok én innen segíteni, távol Ázsiából, egy lépésre a sírtól, pohár bor s zene mellől. Erről jut eszembe, önts bort, fiú, és húzd a keservit a Kossuth-nóta dallamára, hogy: Magyarország édes hazám Itt nevelt fel édesanyám Nincs a földnek még ily hona Itt a világ minden java Éljen a magyar szabadság, éljen a haza. Egyet viszont most már bizton hiszek: üstökös nép vagyunk. Ötszázévenként elsüllyedünk és ötszázévenként feltámadunk. Eljön a megváltó kétezer év, a szent millennium, s addig, amint Jókai Móric mondja: a haza üdvére népet kell teremteni, olyat, amely megerősödik a nyelvből, ami ismét áthatja és tettre mozgósítja ezt a szabadszállási magyarságot. Olyan nép születik, amely felismeri, hogy a bárány jegyében is megannyi párduc, tigris, sólyom, belénd, bika, sárkány nyomul, ahogy azt pontosan látta már jó Barcsay Ábrahám költő és testőrezredes. Nagy idő jövel akkor. Felfedi magát a betlehemi csillagba öltözött magyar Boldogasszony. S meglátjátok, Omár Khajjámnak igaza lesz: az első nyári hónap, mely elhozza a Rózsát, Dzsamsidot és Kai Kubádot magával viszi. Reménykedjetek, ma éjszaka én is indulok haza, a magyar haza magasába. Reménykedjetek, eljön a rózsa. Már nyílnak a völgyben ... (1997)
ÖZÖNLENEK a TALMUDISTA ZSIDÓK MAGYARORSZÁGRA!!! ELLEPTÉK KERÜLETEINKET és MEGRONTJÁK GYERMEKEINKET!!!
AZ ALAPTÖRVÉNY NEM LÉTEZIK!!!...- ezért állampolgári jogommal élve kötelességem kijelenteni és figyelmeztetni a T. KÚRIÁT!...-, hogy a hatalom kizárólagos birtoklásával szembeni alkotmányos fellépést itt és most ebben a koncepciós perben is gyakorlom.
Véleményem és a Bírói Tanács véleményezése szerint is valójában most is a Magyar Köztársaság Alkotmánya van hatályban!!!...- mert az országgyűlési képviselők nem rendelkeztek/nek azzal a joggal, hogy hatályon kívül helyezhették volna azt, se azzal a joggal, hogy helyette új alkotmánynak látszó ún. Alaptörvényt alkossanak. Ezért 1989 óta a magyar állam a Magyar Köztársaság addig, míg ezt a magyar nép nem változtatja meg.
14:1 arányban szavazták le a Kúria elnökének előterjesztését a Bírói Tanácsban Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság és Varga Zs. András, a Kúria elnöke beszélt arról, hogy az emberek és a Bírói Tanács véleménye az alaptörvény elleni támadásnak minősül. Varga Zs. András konkrétan úgy fogalmazott, „alkotmányos puccs megtervezése folyik”, majd decemberben Sulyok Tamás már nyílt levelet írt Orbánnak, Ádernek és Kövérnek, mert szerinte a felvetett elképzelés a „demokratikus jogállam – és ezáltal a magyar alkotmányos rend – végét” eredményezheti. Ezután Varga Zs. András, a Kúria elnök – többek között épp Sulyok nyílt levelére is hivatkozva – olyan előterjesztést nyújtott be az Országos Bírói Tanács (OBT) elé, hogy a testület fogadjon el egy olyan nyilatkozatot, „amelyben – Hitvallásához igazodva – kifejezi elkötelezettségét a bírói hatalom és ennek jogállami feltétele, a bírói függetlenség alapja, az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos rendje iránt”. Bár több igazságszolgáltatási intézmény is elfogadott hasonlót, az OBT végül idén január 5-én szavazva erről: elutasította azt.
A 15 tagú testület 14:1 arányban szavazta le Varga Zs. javaslatát. A 15 tagú OBT 14 tagját a magyar bírók választják maguk közül, de a 15. tagot, aki a Kúria mindenkori elnöke, a törvény delegálja. „Tehát egyetlen választott tag sem állt a Kúria elnöke mellé, aki hivatalból tagja az OBT-nek”!!! A hatályos törvények szerint egyébként az OBT személyes meghallgatás alapján a Kúria elnökének tisztségére jelölt személyről előzetes véleményt nyilváníthat. Amikor a Fidesz a tárgyalóteremben sosem ítélkező, egykori ügyészségi vezetőt, Polt Péter korábbi helyettesét, jobbkezét jelölte a pozícióra, az Országos Bírói Tanács 13 nem, 1 igen arányban utasította el a személyét. Az OBT többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy „Varga Zs. András jelöltté válását kizárólag két közelmúltbeli törvénymódosítás tette lehetővé, amely nem feleltethető meg annak az alkotmányos elvárásnak, hogy a bírósági szervezetrendszer csúcsára a más hatalmi ágaktól független, külső szemlélő számára is pártatlannak látszó személy kerüljön.” Kolláth György: az alaptörvény nem létezik!!!
Kijelentem, hogy 2011. december 31-én a Magyar Köztársaság állampolgára voltam, az vagyok ma is, nyilatkozatomat annak érvényes és hatályos joga alapján teszem meg. Mivel a 2011. április 18-án megszavazott, 2011. április 25-én kihirdetett ún. Magyarország Alaptörvénye nevű dokumentum új Alkotmánynak JOGILAG ÉRVÉNYTELEN (a Bírói Tanács szerint is!!!)!!!...-, mert nem a magyar nép alkotta meg, akit erre az alkotmány felhatalmaz!!! Ilyetén az Alaptörvénnyel 2012. január 01-én létrehozott Magyarország nevű „állam” JOGILAG NEM LÉTEZIK, ezért az NEM A MAGYAR ÁLLAM, nincs érvényes joghatósága a magyar állampolgárok felett!!! A fentiekre tekintettel a Magyar Köztársaság (Ideiglenes!!!) Alkotmánya – az 1989-90-ben többször módosított 1949. évi XX. Törvény – 2 § (3) bekezdésében kapott JOGOM ÉS KÖTELESSÉGEM (https://sorsfordito-nemzetgyules.hu) alapján, törvényes úton fellépek Orbán Viktor alkotmányellenesen gyakorolt, kizárólagos hatalma ellen, amit a Magyarország nevű, jogilag nem létező, alkotmányellenes diktatúra miniszter-elnökekéként a közjegyző és végrehajtó-mafiával karöltve folytat (az EBRD DIKTÁTUM PONTJAI SZERINT!!!) családom és nemzettársaim tízezrei ellen koncepciós pereket és gyakorol közvetlenül és közvetve népirtást!!!
Mindent figyelembe véve a Bírói Tanács egybehangzó állásfoglalásával egyetértve és kiállásukat a magam részéről elfogadva, kérem a Tisztelt KÚRIÁT, hogy az alkotmányos rend helyreállításáig minden ún. DEVIZÁS ÜGYET helyezzen hatályon kívül és/vagy teljes egészében szüntesse meg.

MAXIMÁLIS KÁRTALANÍTÁST az ORBÁN- REZSIM DEVIZA- ÁLDOZATAINAK!!!

MNB: jelentősen nőnek a bankszámlák díjai!!! Május 1-jéig már tucatnál is több bank=pénzmosoda emelte meg a tavalyi infláció miatt a lakossági számlák díjait, ezáltal több ezer forinttal nőttek a fogyasztók éves terhei – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB)!!! Ugyanekkor a "haldokló nyugaton" olyan olcsó a hitel, hogy hajléktalan migránsok is felvehetik!!! Közép- és Kelet-Európa egyes országaiban nő az ukrán menekültekkel szembeni ellenérzés, különösen az oroszpártibb országokban, például Szlovákiában és Bulgáriában, ahol az emberek a menekültek "kiváltságait" kritizálják - írta az Euractiv, az uniós ügyekkel foglalkozó brüsszeli ajjjvék-hírportál.
A "STRATÉGIAI-NYUGALOM" KORMÁNYA VADIDEGEN "UKRÁN" MENEKÜLTEKET KÖLTÖZTET az ÁLTALUK KILAKOLTATOTT MAGYAROK INGATLANJAIBA!!! OVi az EBRD DIKTÁTUM (2015. 02. 09.) MIATT LAKOLTATJA KI MAGYAR CSALÁDOK TÍZEZREIT!!!...- HOGY "ISMERETLEN EREDETŰ" UKRAJNÁBÓL ÖZÖNLŐ EMBEREKET TELEPÍTSENEK BE ELKOBZOTT INGATLANJAIKBA!!!
A VÉGREHAJTÓ-MAFFIA FEJE: ORBÁN VIKTOR!!!...- OVi az EBRD DIKTÁTUM (2015. 02. 09.) MIATT DOBATJA UTCÁRA MAGYAR CSALÁDOK TÍZEZREIT!!!...- MIVEL CSAKIS ÍGY TUDJA TELJESÍTENI a BANKOKNAK GARANTÁLT PROFITOT ez a MEGÁTALKODOTT HAZAÁRULÓ!!!
405 milliárd fél éves bevétele volt a hitelintézeteknek, így valóban a bankok lettek a járvány haszonélvezői!!!
Ezt alátámasztják a legújabb bevételi adatok, miszerint a hitelintézetek 2021 első félévében 405 milliárd ! forint bevételre tettek szert a magyar nemzet kizsákmányolásából. Ezt megelőző félévekre vonatkozólag pedig átlagosan 300 milliárd forintnyi féléves bevételt produkáltak. Ebből is látszik, hogy a bankok lettek a járvány haszonélvezői, ahogy azt megjósoltuk, bőven átlag felül teljesítettek az utóbbi pár hónapban, mint az azt megelőző évekhez viszonyítva.
Kedves Csoport tagok és Sorstársak!!! A mai napon új beadványomban az Európai Parlament Állampolgári Jogi és Bel- és Igazságügyi Bizottságához (LIBE) fordultam és panasszal éltem dr. Kozma Ákos az alapvető jogok biztosával szemben, aki az adósok emberi jogainak a megsértésével kapcsolatban ebben az ügyben "nem fog csinálni semmit" - he will not do anything. Az adósok emberi jogainak a súlyos megsértése miatt személyes kapcsolatfelvételt kezdeményeztem, mert Magyarországon kínozzák és megalázzák az adósokat, továbbá a havi jövedelmek végrehajtói elvonásával a megélhetést veszélyeztetik. A csoportunk tagjaira és a petíció aláíróinak a nagy számára is hivatkoztam. folyt.köv. Szép napot ! Falus Zsolt Ferenc
Követeljük a Trócsányi-féle önálló zálogjog törvény hatályon kívül helyezését, amely lehetővé tette, hogy a hírhedt EBRD paktum értelmében 2016-ban, mikor már egyértelmű volt a banki csalás ténye, a bankok engedményezték ezeket sunyi behajtó cégeknek, amiknek a száma megsokszorozódott. Teszik mindezt úgy, hogy mind a mai napig nincs rájuk vonatkozó törvény. Az elváló zálogjog értelmében egyszerűsödött az ingatlanok folyamatos engedményezése, melynek következtében kilakoltatások ezrei folytatódtak le.
AZ MBVK OLDALA 1 FIKTÍV LICITHÁLÓ!!!
KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜLI BELTERJES CSALÓK ALKOTJÁK MÉG az ún. KÓDNEVEK és/vagy KÓDSZÁMOK ALATT LICITÁLÓKAT IS, AKIK „SZEMÜNK LÁTTÁRA” VÍZIONÁLJÁK az ún. „ÉRDEKLŐDÉST”!!!! - időről-időre, MINTHA LEGITIM ÉRDEKLŐDŐK LENNÉNEK EBBEN a SZÍNLELT az MBVK-nak évente százmilliárdokat fialó VIRTUÁLIS ARANYBÁNYÁBAN!!!
Mivel a Földhivatal felé a Végrehajtó és Közjegyző-maffia tagjainak csak csupán 10.000.-Ft és 6.000.-Ft illeték befizetésével kell igazolni a VÉGREHAJTÓMAFFIÓZÓ által hitelesnek titulált ún. „ÁRVERÉSI LICIT” keretein belül, hogy a bennfentes és belterjes licitáló ezt megtette a NAV felé…- minden fiktív százmilliós és milliárdos pénzmosás (a be nem fizetések ellenére!!!) legitimációt nyer!!!...- mintha ki és vagy befizették volna a licitált ingó és vagy ingatlanok ellenértékét…- ezzel tulajdonjogot szerezve felette!!!
KÁSLER ÁRPÁD IGAZSÁGA!!! ...a Kelet-Európai országok közül Magyarországon a legkisebb az elvándorlási hajlandóság, nyugati országokba. Ezért olyan kifosztott légkört kellett teremteni, hogy ez a kivándorlási hajlandóság erőteljesen megnövekedjen. Sikeresen végrehajtották. Másfél millió életerős, képzett magyar munkabíró ember elmenekült az országból nyugatra. Az elöregedő nyugatnak rendkívül nagy szüksége volt erre a munkabíró injekcióra a velejáró minden előnyével együtt. Csak abba gondoljon bele mindenki, hogy másfél millió, tanult, munkaterületén tapasztalatot szerzett erőforrásra úgy tettek szert a nyugati gazdaságok, többnyire olcsóbb bérekért, hogy sem gyereknevelési, sem oktatási, sem más “fel és kinevelő” költséget nem kellett évtizedekig ezekre az emberekre fordítania az adott országnak. Magyarországnak felbecsülhetetlen kára keletkezett ebből adódóan is.
A devizakifosztás, köztörvényes bűncselekményekből, felbecsülhetetlen és anyagiakban nem mérhető tragédiák sorozata sújtotta és sújtja a mai napig az ország egyharmadát.

A SBERBANK-HOLOKAUSZT CSAK a KEZDET!!!...- az UZSORÁSOK és a BANKÁR-KASZT LIKVIDÁLÁSA NÉLKÜL!!!

MAJKA és ORBÁN, MINT COVID- TERRORISTÁK és EZEN EGYEDEK TÁMOGATÓI BŰNRÉSZESEK MAGYARORSZÁG ELZSIDÓSÍTÁSÁBAN!!!

ÚJ ISRAHELL MEGTEREMTÉSÉBEN a FOGYATÉKOS NARANCSOS MAJKA, GYŐZIKE, NAGY FERÓ és OL(D)STEIN=ORSÓS=ORBÁN COVID- TERRORISTA PROPAGANDISTÁK É...

KERESS és LELJ!!!